Elgondolkoztál már azon, milyen módon véded magadat,
gyermekeidet, a családodat?
Védekezünk
a természeti erők ellen: ruhát hordunk, cipőt a lábunkra, házat építünk
magunknak. Védekezünk más emberekkel szemben. Vajon hányan gondoltak arra, hogy
más, nemcsak a fizikai világból érhetnek minket atrocitások, és azok ellen
hogyan tudunk védekezni.
Szoktál relaxálni, meditálni?
Gyógyítóként dolgozol?
Gyakran fordulnak hozzád mások a
problémáikkal?
Sokszor érzed magad fáradtnak, egykedvűnek,
lehangoltnak, esetleg megmagyarázhatatlanul levertnek, túl érzékenynek?
Gyakran előfordul veled apró kis baleset,
vagy nem mennek a dolgaid úgy, ahogyan te szeretnéd?
Ha
ezekre a feltett kérdésekre, vagy néhányukra, igen a válaszod, akkor bizony
szükséged van lelki védelemre.
A
lelki védelem kifinomult és láthatatlan. A létezésnek nem a fizikai szintjén
van jelen, de nagyon kapcsolódik a fizikai testtel.
Nagyon
könnyű más emberektől, vagy helyszínekről negatív energiát felvenni azzal, hogy
nyitottak, túl nyitottak vagyunk, és esetleg olyan dolgokba avatkozunk bele,
amelyekben nem vagyunk igazán járatosak, és így nem is tudjuk a helyzetet az
ellenőrzésünk alatt tartani.
Megnyílnak
a csakráink, a testünk finom energiaközpontjai, és ha nem figyelünk arra, hogy
később bezárjuk őket, akkor nyitottak maradunk, bárki és bármi számára.
A
nyitottságunk érzékenyebbé is tesz bennünket, és fogékonyabbak leszünk a
„negatív vibrációkra”.
Ha fáradtnak, idegesnek, rosszkedvűnek érzed
magad, vagy megmagyarázhatatlanul levertnek
ha olyan lényeket érzékelsz magad körül,
akik rosszat akarnak neked
ha az életed nem halad előre, nem sikerül,
amit szeretnél, apró balesetek történnek veled, keresztül húzzák a
számításaidat
ha úgy érzed, hogy nem irányítod az életed,
nincs valódi kapcsolatod a testeddel, használják az energiádat
Akkor bizony tenned kell
magadért!!!
Mindenkinek:
aki tudatosabban próbál élni, szüksége van olyan egyszerű módszerekre, amit
bármikor alkalmazhat, amelyekkel megvédheti magát és elzárhatja magát a
környezettől.
Természetes
védelmünk az aura. Mindenkinek egyedi az aurája. Meditációval, relaxációval
növelhetjük az auránk kiterjedését. Ha naponta legalább kétszer gyakorolsz egy
egyszerű vizualizációs gyakorlatot, akkor meg tudod növelni az aurádat.
Gondolatainknak
óriási ereje van. Amiben hiszünk, azt képesek vagyunk életre kelteni,
megteremteni. Épp ezért, ez a legnagyobb védelem számunkra, ha hiszünk
önmagunkban. Ha a lelkünk mélyén tudjuk azt, hogy semmi sem okozhat nekünk
bántódást, akkor tökéletesen védettek vagyunk minden hatással szemben.
„Gondolatmezőnk”
áteresztőképessége és hitrendszerünk határozza meg, mennyire leszünk
kiszolgáltatottak a lelki támadásoknak.
Az
átok és a lelki támadás képes kikerülni racionális érveinket, és egy ősibb,
intuitívabb szinten jut el hozzánk. Alapvetően még külső forrásra sincs
szükségünk, mivel a saját félelmeink idézik elő ezeket a következményeket,
hiszen, amiben hiszünk, azt megteremtjük.
Amikor
megerősíted lelki védelmi rendszeredet, vagy alkalmazol valamilyen védelmi
technikát, mindig az legyen az első gondolatod, hogy „ meg tudom tenni, elég erős vagyok hozzá”.
Ha
a lehető legmagasabb rezgéseket bocsátjuk ki magunkból, akkor az alacsonyabb
vibrációk nem hatnak ránk. A különböző rezgéseket eszközként is felhasználhatjuk.
A hang is egy rezgésforma, ezért a zene segítségével emelhetjük a vibrációs
szintünket. Zenével magasabb tudatállapotba kerülhetünk. A zenét arra is
használhatjuk, hogy megváltoztatjuk a hangulatunkat, vagy a körülöttünk lévő
légkört.
A
vágyak erőteljes gondolatok, képesek teremteni, és saját élettel rendelkeznek.
A szellemek szintén gondolatformák, olyanok, mint egy –egy itt maradt fénykép a
lélekről. Amikor valamire nagyon vágyunk, akkor azt a vágyat mentális síkon
megteremtjük. A haragos, romboló hatású gondolatok ugyanígy megteremtődnek ezen
a szinten.
Nem
csak azért kell tudatában lenni a gondolatformáinknak, mert akaratlanul is
megteremthetjük ezeket és árthatunk általuk, hanem mert sosem lehet tudni, hogy
mikor találjuk magunkat szembe velük asztrális utazásaink alkalmával. Gyakran a
saját félelmünk teremtményeivel találkozunk.
A
nevetés és a hitetlenség nagyon jól használható a gondolatformák
megszüntetésére. A negatív gondolatokat kristályok segítségével is
elterelhetjük, ezért tartsunk a környezetünkben néhány kristályt.
Nagyon
erőteljes védelmet nyújt az, ha kapcsolatban vagyunk a belső hangunkkal, amely
a megérzésekből fejlődik ki, ezáltal nekik is tudunk segíteni a saját védelmi
rendszerük kialakításában.
Szeretnél segíteni magadnak, gyermekednek, családodnak? Elsajátítani néhány alapvető technikát, mellyel megvédheted magad, megőrízheted és növelheted energiaszinted? Jelentkezhetsz telefonon, vagy e-mailben.
Időpontok: